Az urbanizáció fogalmát többféleképpen értelmezhetjük: 1. jelenti a városok terjeszkedését és az ezzel járó környezetátalakítást; 2. jelenti a lakosság egyre intenzívebb beköltözését a városokba és az ezzel járó szociológiai, gazdasági, kulturális változásokat; 3. jelenti az élővilág beilleszkedésének folyamatát is.

Mindenkit érint ez a jelenség, hiszen a legóvatosabb becslések szerint is, a Föld lakosságának mintegy fele fog 2010 körülre városkban élni!

A szünurbanizáció konkrétan az állatok beilleszkedését jelenti az ember által létrehozott városi környezetbe. A közvélekedéssel ellentétben, az emberi települések nem minden esetben tekinthetőek "lebetonozott sivatagnak". Gyakran jelentős területeken találhatók parkok, vízfolyásokat, vagy utakat övező fás területek. A kertvárosokban, különösen a mezőgazdasági-városi területek találkozásánál nagy mennyiségben termesztenek gyümölcsöket, nevelnek haszonállatokat, mintegy folyamatos átmenetet képezve a természet-közeli területek felől a belső, sűrűn lakott városrészek felé. A városiasodási folyamatot a természetes élőhely elvesztése, beszűkülése vagy a táplálékhiány is motiválhatja, azonban az esettanulmányok gyakran nem ezt igazolják. Sok esetben olyan széles elterjedésű, tágtűrésű fajok telepednek meg az ember környezetében, amelyek természetes élőhelyükön is -jelenlegi ismereteink szerint legalábbis- viszonylagos biztonságban vannak. A városi életközösségeket a ragadozók viszonylagos hiánya, az emberi tevékenységgel összefüggő stressz-hatások, a visszacsatolások kiszámíthatatlansága jellemzi. A populációkat szabályozó tényezők közül legjelentősebb maga az ember ill. környezete: számos állat számára veszélyforrást, szelektáló tényezőt jelentenek, pl. a forgalmas utak, az elektromos hálózatok, a különböző szennyező anyagok.

Az urbanizálódó gerincesek, köztük az emlősök faj- és egyedszáma világszerte növekvő tendenciát mutat. Életmódjukról elsősorban Észak-Amerikai, Nyugat-Európai és Ausztráliai kutatások nyújtottak új ismereteket, az urbanizáció és a természetes élőhelyek pusztulása azonban Ázsiában is gyorsuló tendenciát mutat, így már ott is megjelentek az első urbanizálódó kisragadozók. Néhány példa a közismertebb, már sok helyütt városlakóvá vált gerinces közül: mosómedve (Procyon lotor), vörös róka (Vulpes vulpes), prérifarkas (Canis latrans), nyest (Martes foina), borz (Meles meles), bűzborz (Mephitis mephitis), kinkajou (Potos flavus), pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus).

Az emberi településekre költöző, állatoknak adaptálódniuk kell az emberi környezethez. Táplálékbázisuk, viselkedésük, aktivitási periódusuk egyaránt változhat. Túlélésükhöz elengedhetetlen, hogy képesek legyenek kihasználni a városi területek, és az ember nyújtotta táplálékokat, ezért általában az urbánus táplálkozási hálózatok csúcsragadozói is mindenevők. Amellett, hogy az átlagosnál jobban tolerálják az ember jelenlétét, kevésbé érzékenyek a zavarásra.

Magyarországon az emlősök közül közismert a sün és mókus megtelepedése a parkokban, kertvárosokban. A barlangok fokozódó zavarásával és egyre gyakoribb lezárásával párhuzamosan denevér-fajok telepednek meg épületek, köztük panelházak illesztékeiben. Pele-fajok elsősorban gyümölcsösök közelében jelennek meg, a családi házak csendesebb zugaiba, padláson, szigetelő rétegek közé készítenek vackot maguknak. Falvakban és városok szélein gyakran tesznek élelemszerző körutat görények és menyétek. Az utóbbi évek felmérései alapján gyakran látogat be városokba a borz, a vörös róka, és néhány esetben a vaddisznó is, de mind hazai, mind európai összehasonlításban a nyest térhódítása a legsikeresebb.

Falusi (rurális) környezetben a nyest, görény, menyét korábban megjelentek, de e települések struktúrája eltér a városoktól, kisebbek, egyszerűbbek, kevésbé tagoltak és jelentősen nagyobb a zöld felület. A falvakba és környékükre történő “bevándorlást” generáló tényező a háztáji gazdálkodásokban könnyen hozzáférhető háziállatok nagy száma és a sokféle gyümölcs lehet eslődlegesen.